|
Alkalmassági Tanúsítvány
|
A berendezés számított MTBF értéke nagyobb, mint 20.000 üzemóra (MIL-HDBK 217F szerint).
Biztonságintegritása: SIL4 A berendezés teljesíti a Feltétfüzet a 75 Hz-es sínáramköri vevő kialakítására, tervezet 1.0 előírásait. |
A berendezés feladata
A MÁV Rt hálózatán több mint 2000 km hosszban kiépítésre került térközbiztosító-berendezésnél, valamint egyes állomási szakaszokon a foglaltság érzékelést 75 Hz-es ütemezett szigeteltsín áramkörök biztosítják. A szigeteltsínek egyik feladata a pályaszakaszok foglaltság ellenőrzése. A másik feladata a sínbe adott ütemezett jel kódtartalmával, a mozdonyon lévő vonatbefolyásoló rendszer számára sebesség-információ közvetítése, más néven az un. jelfeladás.
A vevőberendezés feladata, hogy a vizsgált pályaszakasz szabad állapotának, illetve foglaltságának megfelelően a biztosítóberendezés számára felhasználható információt adjon. A vevő a vizsgált szakaszt csak akkor minősítheti jármű által nem foglaltnak, ha a vizsgált szakaszon vasúti jármű nem tartózkodik. A vevőberendezésnek a szakaszt foglaltnak kell minősíteni, ha azon jármű tartózkodik. Ugyanakkor a vevőnek bármilyen, a működését befolyásoló hiba esetén is az ellenőrzött szakaszt foglaltnak kell minősíteni. Tipikus, biztonságot veszélyeztető állapot, két szomszédos pályaszakasz közötti szigetelő heveder zárlata, amelynek érzékelése és a biztosító-berendezés számára történő jelzése követelmény. A síntörés jelzése a vevőberendezés számára, mivel ennek érzékelését a sínáramköri jellemzők nem minden esetben teszik lehetővé, nem alapvető követelmény.
A berendezés kialakítása
A berendezés “Fail-Safe” kialakítású, 2/2-es redundáns áramköri kialakítással, biztonság-integritási szintje: SIL4 (Safety Integrity Level)
A biztonsági feladatot ellátó áramköri részek duplikáltak a közös okú meghibásodások elkerülése végett, a két csatornában alkalmazott szűrőáramkör különböző felépítésű (az „A” csatornában digitális, a „B” csatornában analóg), ami a hozzákapcsolódó szűrt jel ellenőrzéssel együtt magasabb biztonsági fokot eredményez.
A berendezés be- és kimenetein galvanikusan leválasztott. A két biztonsági csatorna szintén galvanikusan elválasztott egymástól.
A berendezés a szigeteltsínről származó jeleket nagy pontossággal kiértékeli, feldolgozza és a biztosítóberendezés részére a valens működésű C osztályú Hengstler típusú relék érintkezőivel szolgáltatja. A jelfogók együtt futása (valenciája) a vevőben ellenőrzött, ezért a biztosítóberendezésbe történ beavatkozásra az érintkezők közvetlenül is felhasználhatók, illetve együttfutásukat a későbbiekben ellenőrizni nem kell (de rövid idejű eltérő állapotukra fel kell készülni). Például az önműködő térközökben az érintkezők elegendő száma miatt lehetőség van a vágányjelfogók elhagyására. A jelfogófüggéses állomási biztosítóberendezéseknél, a vevők kimenetéről származó biztonsági információ felhasználása az ismétlő (pót) jelfogók segítségével történik.
A vevő a normál módú foglaltság jelzése mellett a szokásos vevőfunkciókat nyújtja, így többek között képes a hevederzárlat érzékelésére is. A vevő a hevederzárlatra előírt feltételek megléte esetén hamis foglaltság generálással (és külön előlapii kijelzéssel) jelzi a hevederzárlatot.
A vevő diagnosztikai felülettel rendelkezik, amely a vevő állapotaihoz tartozó információkat szolgáltatja, illetve digitális kijelzőn megjeleníti a szigeteltsínről származó feszültség effektív értékét.
A vevő saját hibája esetén tartósan biztonsági állapotot vesz fel, amely a biztosítóberendezés felé állandó foglaltság jelzéssel jár. A vevő hibaállapota a diagnosztikai jelzések segítségével különválaszható a szigeteltsínről származó alacsony jel okozta foglaltság jelzéstől.
A vevő alkalmazása esetén a szigeteltsínek beszabályozását a „75 Hz-es SINÁRAMKÖRÖK BEÁLLÍTÁSI TÁBLÁZATAI” alapján az elektronikus vevőkre vonatkozó táblázatokbanfoglaltak szerint kell végrehajtani.




